Háromkaréjú ősrákok (Trilobiták)

Háromkaréjú ősrákok (Trilobiták)

A trilobiták adatai

Evolúciós időszak: óidő
(paleozoikum), permi kihalás

Elterjedés:
világszerte a tengerekben

Testhossz: 1 mm–70 cm

A háromkaréjú ősrákok nagy faj- és egyedszámuk, evolúciós léptékkel mérve gyors megváltozásuk, valamint kövületképzésre alkalmas, vasta­gabb, szilárd vázuk miatt megfelelőek arra, hogy az óidő szintjelzői legye­nek egy kőzetrétegben. A perm időszak végén a trilobiták kihaltak.

Fajok

Mivel vázuk könnyen fosszilizálódott, sok a fennmaradt lelet. A paleozoikumból közel 17 ezer trilobita faj ismert.

A trilobiták teste három fő részre tagolható: a fejrészre (cephalon), a bal- és jobb oldalból álló középső torra (thorax) és a testet lezáró farokra (pygidium).

Fej

A trilobiták egyes fajai rendel­keztek antennával, a szaglás és az ízlelés funkciójának ellátá­sára. A fajok egy részének szeme is volt.

Ősmaradvány

Maradványaik nagy mennyi­ségben halmozódtak fel az üle­dékes kőzetekben. A kövüle­tekből arra következtethetünk, hogy sok fajuk óriási egyed­számban élt a földtörténeti óidő tengereiben.

Kihalás

Pontos oka nem tisztázott, számuk vélhetően azért kez­dett csökkenni, mert a megjelenő korai halfajok (pl. cá­pák) számára gazdag élelemforrássá léptek elő.

Dicranurus hamatus

A devon időszakban a trópusok sekély tengereiben élt. Testhossza átlagosan 25 mm volt, tüskéi
pedig akár az 50 mm-t is elérhették.

Összetett szem

Ebben a mai ízeltlábúakétól eltérően kalcit kristályból álló lencse gyűjtötte össze a külvilágból érkező fényt.

Tor (thorax)

Akár több mint 100 testszelvényből is állhatott. Ezek lehetővé tették,
hogy a trilobiták veszély esetén
– a mai ászkarákokhoz hasonlóan – összegömbölyödhessenek.